Az V. Szimfónia elemzéséhez tartozó diavetítés anyaga a letöltés gombra kattintva menthető a számítógépre. Az „Otodik_szimfonia.rar” fájl tartalmának kicsomagolása után, a bemutató a PowerPoint program segítségével tekinthető, hallgatható meg.

V. SORS szimfónia - c-moll, opus 67

Az I. tétel elemzése

A tétel formája: szonátaforma.

A tétel tempójelzése: Allegro con brio, ütemjelzése: 2/4

I. Expozíció

Az első téma valójában nem is zenei téma, hanem egy motívum, az ún. sors-motívum. Négy hangból áll. Háromszor és gyorsan elhangzó rövid hangot egy hosszan kitartott hang követ. A motívum megismétlésre kerül. Állítólag erről mondta Beethoven: „Így kopogtat a sors az ajtón.”

A sors motívumban roppant tömörség, félelmetes erő, hallatlan koncentráció, izzó feszültség, erőszakos energia rejlik – írják a szakírók. Miért? Azért, mert ellentét foglalja egységbe. Többen vallják, hogy Beethoven előbb alkalmazta műveiben a hegeli tételt, az ellentétek harcát és egységét: tézis – antitézis – szintézis, mint a híres filozófus.

Ez a négy hang határozza meg a folytatást, a továbblendülést. A sors-motívum és a hozzá kapcsolódó zenei anyag jelölése: A – Ez a zenei anyag, elhangzását követően ismétlésre kerül.

A második téma dallama két részre tagolható.

Az első rész dallama a kürtökön hangzik fel. A második rész dallama lírai folytatása az első résznek: első ízben a vonósokon hangzik, majd kétszer a fúvósokon, ezt követően lefele haladó energikus szekvencia-menetek követik.

Az expozíció eddig ismertetett zenei anyaga tehát a következő: A A B, mely zenei anyag ismétlésre kerül. Folyamatábra alkalmazása nem lehetséges.

II. Kidolgozás

Az expozícióban elhangzott témák kerülnek feldolgozásra, különösebb elemzés szükségtelen. Többszöri meghallgatását javasolom.

III. Reexpozició

A sors motívumnak a teljes zenekaron történő felhangzásával kezdetét veszi az expozíció megismétlése. Az expozícióban megismert zenei anyag rövidítve hangzik el.. Vázlatosan jelölve: A B

Az „A” részben oboán hangzik el egy szomorkás dallam, mely az elnyomásban élő nép örömtelen, boldogtalan állapotát érzékelteti.

IV. Kóda:

Beethovennél a kóda megnövekedett szerephez jut, mintegy megkoronázza a tételt. Ugyanolyan nagyságrendű, mint az expozíció, illetve kidolgozás zenei tömbje. A kóda szerepe: összefoglalás. Ez történik egy óra végén, amikor a tanár összefoglalja a tananyagot. Ez történik egy retorikai beszéd végén, amikor a szónok a befejező részben összefoglalja mondanivalójának lényegét. Legfőbb célja, hogy jól sikerüljön a beszéd „végső kicsengése.”

A II. tétel elemzése

A tétel formája: szabad variációs forma.

A tétel tempójelzése: Andante con moto, ütemjelzése: 3/8

Ebben a tételben Beethoven oldja az előző tétel hallatlan feszültségét. Mondanivalója: elmélkedés a sors kihívásain; erőgyűjtés a küzdelemre. A tétel zenei anyaga négy tömbre tagolható, alapvetően két témából áll.

A/ tömb tartalma

A zene rögtön az első téma dallamával indul, ezt követi a dallam utolsó négy hangjából készített utótag, mely a vonósokon hangzik.

A második téma nem igazi téma, mert dallama lezáratlan marad. Kétszer hangzik el:

a/ először halkan és „dolce” előírással,

b/ másodszor a teljes zenekaron és teljes hangerővel.

Átvezetés után érkezünk a következő tömbhöz. Az átvezetés zenei anyaga a 2. téma zenei anyagából készült.

B/ tömb tartalma

A zene az első téma variációs feldolgozásával indul, jelölése: 1v, míg a folytatásban az „A” tömb zenei anyaga kerül ismétlésre.

C/ tömb tartalma

Az első téma variációs feldolgozásai következnek, harmadszor a teljes zenekaron halljuk. Fokozatos crescendo után a zenekari hangzás egy fermátán állapodik meg.

A folytatásban közjáték hangzik el, ezt követi a második téma forte változata. Végül akkord figurációk vezetnek át az újabb tömbhöz.

D/ tömb tartalma

A zene az első téma moll-variációjával kezdődik (ritmikája is figyelmet érdemel,) majd rövid átvezető zenei részben sklála-futamokat hallunk, Ezután erőteljes lezárás következik, mely az első téma motívumaiból áll. Végül az első téma utótagjának dallama zárja be a tömböt.

Kóda

A kóda rövid előkészítő zenével kezdődik, majd először az oboán, másodszor még szebben, bensőségesebben a hegedűkön szólal meg az első téma utótagjából készült bensőséges dallam.

Ezután az első téma kezdő motívumának ritmikai változatai készítik elő a tétel lezárását.

A III. tétel elemzése

A hagyományos forma, mint scherzo elnevezés elmarad, de valójában erről van szó. A tétel zenéje három főbb részre tagolható:

- első rész : scherzo,

- második rész : trió jellegű,

- harmadik rész : a scherzo ismétlése + rövid kóda

Tempójelzése: Allegro, ütemjelzése: 3/4

Első rész

Az első rész, a scherzo zenei anyaga, egy témából és a sors-motívumból áll:

- a téma az ún. basszus-téma,

- a másik a sors-motívum (nevezik kopogtató-motívumnak is),

Az első rész, a Scherzo, további három rövid szakaszra tagolható:

1/ Alulról felfele haladó basszus-témával kezdődik, rögtön ismétlésre kerül, majd a sors-motívum ismétlései következnek.

2/ A zenei anyag ugyanaz, mint az 1/ szakaszban, némi ritmikai, hangszerelési változtatásokkal (Varietas delectat!).

3/ Először a basszus-témát halljuk, s a hozzá kapcsolódó ellentémát (hangzása gyönyörű!), majd kétszer a sors-motívumot, s egy igen rövid lezárást, ami az első rész befejezését jelenti.

Második rész

A tétel második része ”trió” jellegű és egyetlen dallama van, elnevezése: trió-téma, mely fugato feldolgozású. Némi változtatásokkal még háromszor ismétlődik, majd átvezető rész következik a tétel harmadik fő részébe.

Harmadik rész

A harmadik rész – a scherzo visszatérése – két szakaszból és a kódából áll.

Az első szakaszban a scherzo két témáját halljuk, de most a ritmus szaggatottá válik, a motívumok botladoznak; a hangulat nyomott, fojtott. Természetesen variációkról van szó.

A második szakaszban a basszus-téma váza marad meg, az előző rossz hangulat tovább mélyül. Hatása groteszk.

Kóda.

A kóda hangulata feszültséget, szorongó várakozást kelt a hallgatóban, s megszakítás nélkül vezet át a IV. tételbe. A kóda tehát összeköti a III. és a IV. tételt.

A fenntartott zenei hangzás fokozatosan felerősödik, majd elementáris erővel, valósággal „berobban” a IV. tétel első témája, és egyre feljebb, feljebb tör, mely a sors feletti győzelem, a diadal érzéseit zengi.

A IV. tétel elemzése

A tétel formája: szonátaforma.

A tétel tempójelzése: Allegro, ütemjelzése: 4/4

A szimfónia egységét jelzi, hogy a III. tétel folyamatosan átvezet a IV. tételbe, ahol Beethoven az I. tétel drámai kérdésére, a IV. tételben adja meg a választ.

I. Expozíció

Az első téma a III. tétel átvezető részének nyomasztó légköre után következik, fortissimo dinamikával, melynek dallama két részre tagolható.

A dallam első része végtelenül egyszerű, mégis elementáris erejű.

A dallam második része háromszor ismétlésre, majd lezárásra kerül, s amit rövid átvezető rész követ.

A második témába való átvezetés valójában önálló téma, második témának is nevezik; a fúvósokon szólal meg; kétszer hangzik el, majd lezárásra kerül.

A második téma

első fele a vonósokon hangzik, ezek triola-figurák; felfele haladnak,

második fele lefele mozog; a második téma ismétlésre kerül.

A zárótémát /rövid ismétlődő dallam/ először halkan, majd forte változatban halljuk. A zárótéma elhangzása után energikus átvezetés következik, közben egy zenekari fermátán megáll a zene, majd következik a kidolgozás.

II. Kidolgozás

A kidolgozási részben a második téma egyik motívuma, az ún. triola-motívum kerül feldolgozásra. A fő hangsúlyt a basszus-motívum ismétlései hordozzák .(Már a triola-motívum alatt is halljuk, de ekkor még halkan.) A harsonák belépése jelzi a kidolgozási rész csúcspontját.

Ezután – pianissimóban (dinamikai váltás, kontraszt!) – a sors-motívum ismétlései következnek.

III. Reexpozició

A reexpozícióban pontosan ismétlésre kerül az expozíció zenei anyaga.

IV. A kóda három szakaszból áll:

a/ Először a második téma triola-motívumát halljuk, ezt követően a basszus-motívum lesz a meghatározó, többször ismétlődik, majd akkord-ütések következnek.

b/ Úgy tűnhet, hogy végére érünk a tételnek, de a folytatásban egy új, felfele törő, energikus motívum, az ún. felszólító motívum hangzik el, lezárásra kerül, majd újabb hangszerelésben ismétlésre kerül.

c/ A harmadik szakasz, a lezáró szakasz. Először a zárótéma egyik motívumának ismétléseit, majd a zárótéma tomboló motívumának nyolcszor történő ismétlését halljuk. Beethoven ezután felidézi az első téma dallamának kezdetét, majd sorozatos zenekari akkordokkal ér véget a tétel, illetve a szimfónia.

Miről szól ez a szimfónia?

Beethoven legismertebb, legnépszerűbb és a legtöbbet játszott remekműve ez a szimfónia, mely „utólag” a SORS elnevezést kapta.

Bemutatója 1808. december 22.-én volt Bécsben, a Theater an der Wienben. (Ekkor volt a VI. szimfónia bemutatója is.) Az ajánlás Razumovszkij, Andrej Kirillovics (1752-1836) grófnak szólt, aki orosz követ volt Bécsben, később államkancellár lett Oroszországban.

Schering, A. (1877-1941) német zenetudós szerint a szimfónia nem egy ember és a sors küzdelmének szimbóluma (A zene mondanivalójából ezt sem lehet kizárni!), hanem egy teljes nép vagy nemzet elnyomatásának, szabadságharcának, s végül diadalmas felszabadulásának a megzenésítése.

Ez a szimfónia az emberi akaraterő és a küzdenitudás hőskölteménye. Bátor szembenézés, szembeszegülés a sorssal, a sors kihívásaival. Filozófiai értelemben a lehető legegyetemesebb mondanivalót hordozza úgy az egyes ember számára, mint egy nagyobb közösség számára.

Az I. tételt a sors-motívum félelmetes dörömbölése nyitja meg. „Így kopogtat a sors az ajtón.” – mondta róla Beethoven. Ez az első téma, amely a zsarnokság zenei képlete. Nemcsak az első tételt uralja, mind a négyben jelen van.

A második téma a nép szabadságszeretetét, az elnyomásból felemelkedni akaró nép szabadság utáni vágyát fejezi ki.

Az első tétel tehát a zsarnoki hatalom és a nép szabadságharcának küzdelmeit mutatja be. Mindvégig állandó és koncentrált a feszültség; a drámai küzdelem életről-halálról szól, s nem tudni: a zsarnokság győz, vagy a szabadság jut diadalra.

A tételben – a drámai hangvétel mellett – egyetlen lírai rész van. Ez a rövid kis dallam a nép mérhetetlen szenvedéseit ábrázolja.

A tétel végső kicsengése: egyelőre a zsarnokság győz, de a szabadság kivívásának a reménye még nem veszett el. A küzdelem sorsa a IV. tételben dől el.

A II. tétel első témája – zenei gondolata – az elnyomott nép szenvedéseit mutatja be. A fájdalom, a panasz mellett jelen van a szabadság győzelmébe vetett hit. (A fúvósok felfele haladó forte dallam-menetei előrevetítik a szabadság diadalra jutását.) Napjainkban úgy mondjuk: SOHA NE ADD FEL!

A tétel békés harmóniái oldják az I. tétel hallatlan feszültségét. Mondanivalóját illetően pedig erőgyűjtés a végső győzelem kivívására.

A III. tételben tovább tart a nép szenvedése, a zsarnokság semmit sem enged a nyomasztó hatalom szorításából. Állandóan jelen van a sors-motívum kopogása! Ebben a muzsikában nyoma sincs a tréfás, kedélyes hangulatoknak, ahogyan azt a III. tétel általában megkívánná. Beethoven a Scherzo helyett csupán Allegro tempót ír elő.

A tétel valójában nem önálló, inkább a IV. tétel, a finálé előkészítője. A két tétel között nincs szünet, átvezető zenével van összekapcsolva.

A tétel végén úgy tűnik, mintha minden elveszett volna, nincs kiút. A zenekar színei elhalványulnak, mintha a zsarnokság sötét leple borítana be mindent, a zenekar elcsendesedik. Hosszabb ideig egyfajta feszült, várakozó hangulat árad a zenéből. Ez az átvezetés muzsikája. (Egy alkalommal a szimfónia előadása közben, Schumann mellett ülő kisfiú ennél a résznél a zeneszerző karjába kapaszkodott és azt súgta: Nagyon félek!)

Az átvezetés végén, egyik pillanatról a másikra a teljes zenekaron elementáris erővel berobban

a IV. tétel első témája.

(1828-ban – hét évvel Napóleon halála után – a francia veteránok egy kis csoportja hallgatta a szimfóniát, s ennél a résznél: „A császár! A császár!” kiáltással felugrottak helyükről, s majdnem botrányba fulladt az előadás.)

A téma dallama felfele tör, egyre feljebb és feljebb emelkedik, himnikusan felfele szárnyal. A győzelem felett érzett diadal önfeledt, mámoros ujjongása ez, minden hallgatót magával ragad, s e hatás alól senki sem vonhatja ki magát, nem maradhat közömbös.

A kidolgozási részben még egy alkalommal visszatér a sors-motívum, de ereje már elveszett, inkább intelem, emlékeztető, majd újra felhangzanak a szabadság diadalát zengő témák, dallamok.

Berlioz, H. (1803-1869) – francia zeneszerző – emlékezéseiben van feljegyezve a következő kis történet:

„Lesueur (Berlioz tanára) nem akart tudomást venni, nem akart Beethoven zenéjével megbarátkozni. Óvakodott attól, hogy valamit is meghallgasson Beethoven műveiből, nehogy tanúja legyen a művek felrázó sikerének, melyek egész Franciaországban rohamosan terjedtek.

Egy alkalommal Berlioznak, sok rábeszélés után, mégis sikerült elvinni őt az V. szimfónia előadására. Lesueur magányosan egy páholy mélyén hallgatta az előadást. Berlioz az előadás után a folyósón találkozott az izgatott, felhevült tanárával.

– „Nos, mester?...”

– „Hagyjon! Ki kell mennem a szabadba. Ez hallatlan, ez csodálatos! Annyira felzaklatott és megrázott, hogy a páholy elhagyásakor, mikor fel akartam tenni a kalapomat, alig tudtam hol a fejem. Hagyjon magamra. Majd holnap…”

Amikor a lelkendező Berlioz másnap meglátogatja mesterét, már higgadtabb, tartózkodóbb hangulatban találja. Fejért csóválja, és sajátos mosollyal mondja:

– „Nos, ilyen zenét nem szabad írni!”

Mire az éles nyelvű Berlioz nem állhatja meg, hogy vissza ne vágjon:

– „Legyen nyugodt, kedves mester, nem fognak egyhamar ilyen zenét írni.”

Bartha Dénes: Beethoven kilenc szimfóniája – Zeneműkiadó Vállalat, Budapest – 1956, második kiadás – 166. oldal.

A szimfónia tételeinek megismerése után

Javasolom elolvasni a Szemelvények között található

Ø Illyés Gyula versét, címe: Egy mondat a zsarnokságról. 1950-ben írta, de nyomtatásban először 1956. november 4.-én jelent meg

Ø Paul Eluard: Szabadság című versét

Ø Az emberi jogok c. mellékletet

Ø Alkotmányunk fejezetét

S ha nem untatom soraimmal a monitor előtt ülő embertársamat, közreadom gondolataimat, melyek a szimfónia hallgatása közben foglalkoztatnak.

Gondolataim az V. szimfónia hallgatása mellett

Az európai történelemben a XVII. század méltán tarthat igényt az „ész százada” elnevezésre, mert ekkor keletkeztek azok a gondolatok, az a szellemi áramlat, amelyet egy szóval úgy hívunk: felvilágosodás.

A következő két idézet ma is ugyanolyan érvényű, mint amikor leírták, és ugyanolyan érvényű marad a jövőben is, mindaddig, amíg csak ember él a Földön.

J.J.Rousseau /1712-1778/ írta a Társadalmi Szerződés /1762/ című értekezésében a következő mondatot: „Az ember szabadnak születik, és mégis mindenütt bilincsekben kell sínylődnie.”

Az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat /1776/ két híres mondata: „Minden ember születésétől egyforma. Teremtőjétől mindenki azonos és eltulajdoníthatatlan emberi jogokat kapott. Ezek az élet, a szabadság és a boldogságra való törekvés joga.”

Beethoven ismerte ezeket a gondolatokat, s talán nem véletlen, hogy az ő alkotóművészetében csendül meg a legerősebben és legmesszebbre hangzóan a szabadság, a szabadság utáni vágy muzsikája. Nem megrendelésre ír, hanem a feltörekvő polgárságnak, később az emberiségnek, egyetemes érvényűen. Bár főurak pénzügyi támogatásában részesül, nem alkalmazott, nem szolga, ő az első tudatosan „szabad művész.” Büszkén, önérzetesen vallotta: „Gróf, herceg sok van, de Beethoven csak egy.”

Beethoven különösen fogékony volt a haladó francia eszmék, gondolatok befogadására. Egész életében Rousseau lelkes híve. Huszonhárom évesen így ír: „Tégy jót, ahol csak lehet, a szabadságot szeressd mindennél jobban, az igazságot még a trón előtt is, soha meg ne tagadd!”

Művészi hitvallásában is a szabadság eszméje szerepel: „A művészet célja a mindenség célja: szabadság és haladás.”

Minden kommentár nélkül – itt és most – mindenképpen szükséges a felvilágosodás jelmondatát idézni: „Sapere aude!” – Merj gondolkodni! Egy kicsit szabadabb fordításban: Legyen bátorságod értelmedet használni! Ma is kötelező!

A megelőző nagy történelmi korszak, az ezer évig tartó középkor jelszava viszont a következő volt: „Credere aude!” – Merj hinni! Egy kicsit szabadabb fordításban: Ne gondolkodj, csak higgy!

A leírtakhoz nem szükséges további magyarázatokat fűzni, viszont még egy nagyon fontos gondolatról írok pár sort. Luther Márton (1483-1546) életének és munkásságnak legfőbb üzenete két szó, mely minden kor, minden ember és emberi közösség számára érvényes: „semper reformári” – mindig reformálni. Egyetlen állandóság van: a változás, a reform. A fejlődés kulcsa és motorja a reform.

J. Haydn (1732-1809), W. A .Mozart (1756-1791) után L. v Beethoven (1770-1827) a klasszikus zenei stílus betetőzője. Mindhárman azonos nyelven muzsikálnak, mégis Beethoven az, aki a zene minden területén a reformer. Eltér, újít, változtat, továbblép, nem azért, hogy eldobja a régit, hogy felforgasson, hanem azért, hogy kifejezze önmagát. Művészete az egyéniség kultusza előtt nyitott utat.

Művészete elemi erejű (őstehetség volt, korlátok nélkül), csodálatra méltó. Az egyetemes emberi kultúra része, örök értékű. Shakespeare, Michalengelo művészete mérhető hozzá – írta róla Szabolcsi Bence zenetörténészünk.

Shaw, George Bernard (1856-1950) írta a következő mondatot: „…félelem nélkül tárta ki önmagát, s ezzel bennünket, hétköznapi embereket is kifejezett.” (1925-ben Nobel-díj)

Az V. szimfónia megalkotása óta kétszáz esztendő múlt el, ezért indokolt feltenni a kérdést: Vajon mit jelent, milyen gondolatokat ébreszt, vagy ha úgy tetszik mi az üzenete, mi a mondanivalója ennek a maga nemében páratlan szimfóniának, egyedülálló műalkotásnak, a mát élő ember számára?

Számos képviselője van annak a felfogásnak, hogy az élet célja a küzdés maga. Ezt vallotta például az ókorban élt híres diktátor, Sulla. Ezt vallotta jeles írónk, Madách Imre is, az „Ember tragédiája” című színművében: „Küzdve küzdj, és bízva bízzál!” – s még számos példát lehetne sorolni…

Goethét zárszóul idézem.

Természetesen az emberi életnek számos célja van, felsorolni bajos lenne, de egészen bizonyos, hogy küzdelem nélkül nincs élet, nincs igazi öröm, talán még boldogság sem: az életben mindenért meg kell küzdeni.

Az élet, a sors mindenki számára tartogat kisebb-nagyobb kihívásokat, amit nem lehet megkerülni, semmibe venni, elhallgatni, várni, hogy majd csak elmúlik a probléma. Állást kell foglalni, igent vagy nemet mondani: leküzdeni, vagy megadni magunkat. A legkényelmesebb megoldás: beletörődni, eltűrni a dolgok alakulását. Küzdeni ezerszer nehezebb, de megéri! Churchill is ezt vallotta: „SOHA NE ADD FEL!” Ettől jobb, emberibb, igazabb szállóigét nem ismerek!

E rövid kitérő után visszatérek a szimfóniához. Miről is szól ez a szimfónia?

A zsarnoki hatalom és az elnyomás ellen küzdő nép szabadságharcáról, majd a kivívott szabadság felett érzett diadalról. Rövidebben fogalmazva: a zsarnokság és a szabadság erőinek összecsapásáról, egy szóban: a küzdelemről.

Mit jelent a szó: zsarnokság? – Erről írt egymondatos költeményt Illyés Gyula, mely a szemelvények között olvasható.

Mit jelent a szó: szabadság? – Értelmező Szótárunk a következőket írja: „Az az állapot, amelyben valaki, valami szabad. Filozófiai értelemben: „Az a lehetőség, hogy az ember a felismert szükségszerűség alapján választhat cselekvésében.” (Lehetőség van arra, hogy valaki megtehessen valamit.)

A tudományos meghatározáson túl közelebb áll az élethez és hozzánk, a versből adódó értelmezés: a zsarnokság megfosztja az embereket mindattól, amit a szabadság ígér. (Ismételten hivatkozom a franciaköltő versére: Paul Eluard: Szabadság)

A szabadság az élő emberiség legegyetemesebb vezérlő eszméje és éltető ereje. A szabadság, a demokrácia helyzetének állandó szélesítése, emelése minden egyes ember, csoport, közösség, állam permanens feladata, kötelessége.

Amikor a szabadság szót használjuk – ha akarjuk, ha nem –, abban benne van az emberi jogok helyzete, a demokrácia foka, minősége, az igazság érvényesülése, a törvényesség helyzete; az eszmék, az információk szabad áramlása, s még lehetne sorolni.

Mindezek a kérdések állandóan jelen vannak az emberi kapcsolatok mindennapi viszonylataiban: ember és embertárs, egyén és közösség, munkáltató és munkavállaló, vezető és beosztott, férj és feleség, szerető fiú és szerető leány, tanár és diák kapcsolatában, nem sorolom tovább…. És nemcsak általában, hanem konkrétan, kis és nagy ügyekben egyaránt, lenn és fenn, mindenkor és minden körülményben…

Ragadjunk ki most egyetlen kérdéskört, az emberi jogokat. A szabadság lánglelkű költője Petőfi Sándor „A nép nevében” című versében, 1847-ben

így ír:

„S a nép hajdan csak eledelt kívánt,

Mivelhogy akkor még állat vala;

De az állatból végre ember lett,

S embernek illik, hogy legyen joga.

Jogot tehát, emberjogot a népnek!

Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg

Isten teremtményén, s ki rásüti:

Isten kezét el nem kerülheti.”

Az ötödik versszakban ismét említi, egyre sürgetőben:

„Jogot a népnek, az emberiség

Nagy szent nevében, adjatok jogot,”

Többen vallják, hogy Petőfi Sándor próféta volt, a magyar nép prófétája, aki a jövőbe látott, mert több mint száz évvel előzte meg az európai politikusokat, gondolkodókat, amikor az emberi jogokért kiáltott, jajdította el magát; látván és tapasztalva a kor állapotát, jogtalanságokat, embertelenségeket.

Mint tudjuk az Emberi jogok Egyetemes Nyilatkozata (Nem a gyakorlata!) 1946-ban született meg, s írta alá a világ számos nemzete.

Ennek ellenére, nap, mint nap ma is halljuk: a szomszédos államokban élő magyarok nem használhatják anyanyelvüket, a település neve nem írható ki magyarul, az iskolai bizonyítványt nem állítják ki magyar nyelven; a Vajdaságban verik a magyar fiatalokat, s lehetne még sorolni. Mindettől sokkal rosszabb állapotok uralkodnak a világ több országában.

Napjainkban sokan nem merik elmondani véleményüket, félve, hogy állásukat, szerény kis fizetésüket elveszítik, pedig az Alkotmány biztosítja a véleménynyilvánítás jogát.

Még több gond van a demokratikus jogok területén, s gyakorlatát illetően, holott kétezer éve ismert a népfenség joga. Az információ sem áramlik szabadon, csak egy példa: A csernobili atom-katasztrófa által okozott magyarországi uránszennyeződés. Az esemény után (1986), ugrásszerűen megnőtt a rákban elhunytak száma országunkban; ma sincs róla hivatalos tájékoztatás.

Vajon ma, 2011-ben, elégedettek lehetünk-e a szabadság, a demokrácia, az igazság helyzetével, állapotával?

Ma nem sérülnek az emberi jogok?

Ma mindig győz az igazság?

Meg mered mondani véleményed, ha ütközni kell valakivel?

Tisztelt Fiatal Olvasóm!

Ha majd befejezted tanulmányaid, s elindulsz az életpályán, lépten-nyomon tapasztalni fogod, mily sok körülötted az igazságtalanság, a jogtalanság, a demokrácia fennkölt eszméit naponta megalázzák, az emberi együttélés alapvető normáit egyre kevesebben tartják meg, állandóan sérülnek az emberi jogok, vagyis lesz miért küzdeni.Nem véletlenül kerül oly gyakran a ballagási meghívókra az alábbi kis versrészlet:

Bár zord a harc, megéri a világ

Ha az ember az marad, ami volt;

Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

Így volt ez minden korban és így lesz a Te egész életedben és a távoli jövőben is. Ezért írtam, hangsúlyoztam, hogy az emberi élet legfőbb célja a küzdés maga. Az életrevalóságot a küzdenitudás adja.

Ezért aztán bátran állíthatom:

- minden korban, minden emberre küzdelem vár,

- küzdelem nélkül nincs élet, nincs boldogulás,

- a küzdelem jutalma – az igazi öröm,

– az önfeledt öröm,

– a diadalmas öröm, ahogy azt a IV. tételben halljuk.

Végül engedtessék meg nekem, hogy néhány mondatban – a lehető legőszintébben – megpróbáljam leírni, szavakba foglalni véleményemet, gondolataimat, érzéseimet; azt az élményt, amelyet a szimfónia hallgatása jelent nekem.

Amikor a szimfóniát hallgatom, Beethovenhez vagyok közel; muzsikája lenyűgöz, és igézettel tölti el énemet; összetör, majd felemel, szellemisége magával ragad.

A művészet fennkölt, tiszta és igaz birodalmába emelkedek, ahol gondolataim korlátok nélkül, szabadon szárnyalhatnak; nem köthetik gúzsba, nem verhetik bilincsbe holmi sekélyes földi dolgok, talmi csillogások, hívságok. Itt a harmóniák az örök igazságokat hirdetik és az igaz ügyért küzdők megdicsőülnek, és sehol sem működnek leplezett, aljas, önző érdekek.

Érzem, hogy az elhangzó dallamok, az abból fakadó gondolatok, érzések cselekvő erőt adnak

- erőt adnak munkám és életadta kötelességeim teljesítéséhez,

- erőt adnak a becsületes-tisztességes helytálláshoz,

- megmagyarázhatatlan tettrekészség lesz úrrá rajtam,

- energiával töltődöm fel,

- felszabadulok a mindennapok kötöttségei alól,

- reményeim felerősödnek; bizakodva nézek a holnap, a jövő elébe,

- többnek érzem magam.

Tisztelt Olvasóm!

Talán többet is írtam a kelleténél, mint terveztem, ezért végezetül egy rövid idézettel fejezem be, mégpedig Goethe: ”Faust” című művének négy sorával, melyet a haldokló Faust mond a mű végén.

Számomra ez a négy sor fejezi ki a legszebben, a legtömörebben mindazt, mit megpróbáltam kifejteni a szimfónia szellemiségét, mondanivalóját illetően. Ez a négy sor egyben válasz arra a kérdésre: Miről is szól ez a szimfónia? Erről szól:

„Igen! E nagy célért élek-halok csak,

S elmém e végső bölcsességre jut:

Szabadság, élet nem jár csak azoknak,

Kiknek naponta kell kivívniuk.”

Dunaújváros, 2007. december 17.